Belépés
| Húsételek |
|
Ananászos-mézes sertéskaraj Elkészítési idő: 3 óra Hozzávalók: (4 személyre) 60 dkg sertéskaraj, 1,5 dl ananászlé, 8 szelet konzerv körananász, olaj, 1 evőkanál mustár, só , 1 dl méz A sertéskarajt hosszában 2-3cm mélyen, két csíkban bevágjuk. Az ananászkarikákat félbevágjuk és felét a mélyedésekbe helyezzük. Az ananászlevet, a mustárt és a mézet összekeverjük, és ráöntjük a karajra. Egy tepsit vékonyan kikenünk olajjal, belefektetjük a karajt, és ráöntjük a mártást. Középmeleg sütőbe téve másfél órán át sütjük, közben többször meglocsoljuk a mártással. Ha nagyon besűrűsödik, vízzel felhígítjuk. Amikor elkészült, kivesszük a sütőből, tetejére halmozzuk a maradék ananászokat, és a sütőbe visszatéve, 1-2 perc alatt átforrósítjuk. Kivesszük, felszeleteljük, burgonyapürével körítjük, és muskotályos borral kínáljuk.
Ananászos hal Hozzávalók: 50-60 dkg-os hal (süllő, csuka keszeg), 1 doboz ananászkonzerv, 2 db újhagyma, 2 db paradicsom, 1 evőkanál liszt, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál szójamártás, 1 kávéskanál méz, csipetnyi őrölt bors és só A halat megtisztítjuk, szárazra töröljük és kívül, belül megsózzuk, majd lisztbe forgatjuk. Letakarva hidegre tesszük. Leszűrjük az ananászkonzervet, felszeleteljük a paradicsomokat, lekarikázzuk a hagymát. Az ananász levében elkeverjük a lisztet. A halat forró olajban kisütjük, majd egy előmelegített tálra tesszük, és melegen tartjuk. A serpenyőben csak annyi olajat hagyunk, hogy az ananászdarabokat és az elkapart fokhagymát állandó kevergetés mellett kissé meg tudjuk pirítani. Hozzáadjuk a paradicsomgerezdeket, a szójamártást, a mézet és 5-6 percig főzzük. Ekkor adjuk hozzá az ananász lében elkevert lisztet. Kevergetés mellett 3 perc alatt besűrűsödik. Azon melegen ráöntjük a halra és tálaljuk. Gyümölcssalátával nagyon finom.
Ananászos hideg szűzpecsenye Elkészítési idő: fél óra és egy óra pácolás Hozzávalók: (4 személyre) 1 citrom, 1hagyma, 1 csípős zöldpaprika, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál grill fűszerkeverék, 60 dkg szűzpecsenye vagy csirkemell filé, 1 friss ananász, 2 újhagymaszár, 2 evőkanál olaj, 4 evőkanál borecet, 2 evőkanál citromlé, 4 evőkanál olívaolaj A citrom levét kinyomjuk, átszűrjük, hozzáadjuk az apróra felkockázott hagymát és zöldpaprikát, az áttört fokhagymát, a mézet és a fűszerkeveréket. A húst leöblítjük, lapos tálba fektetjük, bevonjuk a páccal, lefedjük és egy órára hűtőbe tesszük. Az ananászt elnegyedeljük, torzsáját eltávolítjuk, a gyümölcshúst dinnyeszerűen kivágjuk a héjából és ujjnyi vastagon felszeleteljük. Kiemeljük a húst a pácból, lecsepegtetjük és megkapatjuk a felforrósított olajban. Aláöntjük a páclét és félig lefedve mérsékelt tűzön puhára pároljuk. Hagyjuk kihűlni, felszeleteljük és az ananásszal váltakozva tálra rendezzük. Tetejét megszórjuk a felaprózott hagymaszárral. Az öntethez elkeverjük az ecetet a citromlével, sóval, borssal, és apránként az olívaolajjal. Az öntetet kancsóban kínáljuk. Friss kenyér, fokhagymás pirítós illik hozzá.
Babos-mézes marhahús Elkészítési idő: 100 perc Hozzávalók: (4 személyre) 50 dkg sovány marhahús, 10 dkg vöröshagyma, 5 dkg búzadara, 1 tojás, 2 evőkanál méz, só, őrölt bors, 0,5 dl ecet, húsleves, 1 dl ketchup, 40 dkg konzerv bab A marhahúst ledaráljuk és keverőtálba tesszük. Sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a tojást, a búzadarát, a lereszelt vöröshagymát, és jól összedolgozzuk. Egy lábosban felforraljuk a húslevest, beleszaggatjuk a húsgombócokat és 20 perc alatt közepes tűzön kifőzzük. Közben a mézet, az ecetet és a kechupot összekeverjük, a húsgombócokra öntjük és további tízpercig főzzük. Beleöntjük a lecsöpögtetett konzerv babot, összekavarjuk és fehér kenyérrel tálaljuk.
Báránycomb mézes kéregben Elkészítési idő: 2 óra 40 perc és 12 óra pácolás Hozzávalók: (6 személyre) 1, 2 kg-os báránycomb, 3 evőkanál olaj, 5 dl húsleves, 2 dl vörösbor, 1 kg burgonya, 30 dkg sárgarépa, 25 dkg zeller, 25 dkg hagyma, 15 dkg méz, 1 dl tejszín, 2 evőkanál vörösbor, 2 evőkanál étkezési keményítő A pácléhez 3 gerezd fokhagyma, 5 evőkanál olaj, 6 dkg méz, 1 citrom héja, 1, 5 dl vörös borecet, kakukkfű, őrölt rozmaring A báránycombot megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, majd a következő páclébe tesszük, összekeverjük a zúzott fokhagymát az olajjal, a zöldfűszerekkel, a citrom vékonyra vágott héjával, a mézzel és a borecettel, majd erősen kikavarjuk. A húst egy éjszakára a hűtőbe rakjuk pácolódni. Másnap a húst lecsöpögtetjük, megfűszerezzük, ráöntjük az olajat, és a sütőbe tesszük. Közepes hőfokon 2 óráig sütjük. Közben többször meglocsoljuk a páclével, a húslevessel és a 2dl vörösborral. A burgonyát megtisztítjuk, kockára vágjuk és a felszeletelt hagymával együtt a hús mellé tesszük a sütőbe. A megmaradt mézet összekeverjük a borral és a szójaszósszal, majd fél órával a sütés befejezése előtt bekenjük vele a combot. Kivesszük a zöldségeket, és melegen tartjuk. A pecsenyelevet átpaszírozzuk, felöntjük a tejszínnel és hozzákeverjük a keményítőt. Tálaláskor a felszeletelt hús alá öntjük a mártást és mellétesszük a megpárolódott zöldségeket. Fanyar vörösborral kisérve kiváló ünnepi fogás.
Barbecue oldalas Elkészítési idő: 120 perc Hozzávalók: 1 kg sertésoldalas, 1 babérlevél, néhány szem fekete bors, 1 kiskanál ételízesitő, 3,5 dl ketchup, 4 evőkanál méz, fél-fél mokkáskanál oregano, bazsalikom és kakukkfű, egy-egy csipetnyi Cayenne bors, durvára tört fekete bors és só A sertésoldalast 4 egyforma szeletre vágjuk és babérlevéllel, borssal meg ételízesitő porral fűszerezett vízben szinte teljesen puhára főzzük. Akkor, jó ha a csontot majdnem meg tudjuk benne fordítani. A ketchupot a mézzel meg a fűszerekkel összekeverjük, megsózzuk. A jól lecsöpögtetett húsokat beleforgatjuk és grillrácsra fektetjük. Faszénparázs fölött vagy forró sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Sült hasábburgonyával tálaljuk.
Csirkeflekken illatos, mézes mártással Elkészítési idő: 120 perc és 2 óra érlelés Hozzávalók: (4 személyre) 4 csirkecomb, 15 dkg vaj, 2 dl narancslé, 1 dl méz, 1 citrom, 0, 5 dkg őrölt mustármag, 1 csokor petrezselyem zöld, csipetnyi só Kisebb lábasban felolvasztjuk a vajat, majd beleöntjük a narancslevet és a mézet. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az őrölt mustármaggal, majd közepes lángon 2-3 percig pároljuk és kihűtjük. A csirkecombokat megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, majd tepsibe helyezzük. Ráöntjük a mézes keveréket, lefedjük és hűtőbe téve két órán átérleljük. A pácolt csirkecombokat flekkensütőben 40-45 percig sütjük, közben a páclével gyakran öntözzük, és néha megforgatjuk. Sós burgonyát adunk hozzá köretnek.
Grillezett szűzpecsenye Elkészítési idő: 50 perc Hozzávalók: 2 közepes sertésszűzpecsenye, 1 vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál olaj, 2 dl ketchup, 0, 5 dl balzsamecet, 1 dl méz, 2 evőkanál szójamártás, 1 mokkáskanál őrölt gyömbér, só őrölt feketebors Mindkét szűzpecsenyét félbevágjuk, így lesz 4 db belőle. A hagymát meg a fokhagymát finomra aprítjuk, az olajba szórjuk. Az összes többi ízesítőt és fűszert ezután keverjük bele. Ha van, néhány csepp Tabasco mártással is ízesíthetjük, majd 10 percig pihentetjük. Utána a húst megkenjük vele, rostélyra fektetjük és faszénparázs fölött kb. 30 perc alatt többször megforgatva megsütjük. Ha kemencében készül, akkor közepes lánggal kb. 20 perc a sütési idő, de mindkét esetben szorgalmasan kell kenegetni a fűszeres páccal.
Ínycsiklandó csirke Elkészítési idő: 60 perc Hozzávalók: (4 személyre) 80 dkg csirkemell filé, 8 dkg liszt, 1 citrom, 3 evőkanál méz, csemege pirospaprika, só, 15 dkg vaj, 1 csokor petrezselyem zöld A csirkemell filéket nyolc egyenlő szeletre vágjuk, lisztbe mártjuk és a serpenyőben olvasztott vajban megsütjük. Leveszzük a tűzről, megszórjuk borssal és pirospaprikával, leöntjük a mézzel és meglocsoljuk a citromlével. Középmeleg sütőbe tesszük, és 15 percig sütjük. A sütőből kivéve tálra helyezzük, és párolt rizzsel körítjük. A citromot felkarikázzuk, a hússzeletek tetejére terítjük majd az egészet megszórjuk apróra vágott zöldpetrezselyemmel.
Likőrös kacsa Elkészítési idő: két óra Hozzávalók: (4 személyre) Egy két kg-os grillkacsa, 1 dl méz, 1 dl narancslikőr, 1 citrom, só, 2 savanykás alma, csemege pirospaprika, 10 dkg vöröshagyma, őrölt mustármag A megtisztított, belezett grillkacsa bőrét villával több helyen megszurkáljuk hogy sütéskor a zsírja kifolyjon. A citromot kifacsarjuk, levét átszűrjük, összekeverjük a sóval, kevés csemegepaprikával és ezzel a fűszerkeverékkel kívül-belül jól bedörzsöljük a kacsát. Az almák magházát eldobjuk és a gyümölcsöt megmosva a kacsa hasüregébe helyezzük. A pácolt kacsát tepsibe tesszük és előmelegített sütőben 15 percet sütjük, majd takarékra állítjuk a tüzet és további egy órát sütjük. Közben összekeverjük a mézet, a narancslikőrt és az őrölt mustármagot. A sülő kacsát gyakran locsolgatjuk a likőrös keverékkel. A vöröshagymát meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük és a kacsára szórva 15 percig sütjük. A sült húst üvegtálra tesszük, kivesszük belőle az almát, felkarikázzuk és mellé terítjük. Párolt vöröskáposztával, tört burgonyával és asztali vörösborral kínáljuk.
Mézes libapecsenye Elkészítési idő: 3 óra 30 perc Hozzávalók: (6 személyre) 1 konyhakész fiatal liba, 15 dkg méz, 1 kiskanál majoránna, 3 savanykás alma, 2 hagyma, só, bors, 5 dl húsleves A libát megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, majd kívül-belül sózzuk, borsozzuk és bedörzsöljük majoránnával. A hagymát és az almát meghámozzuk, négybe vágjuk és a liba hasüregébe tesszük. A nyílást összetűzzük fogvájóval és a libát tepsibe tesszük. Aláöntünk negyed liter vizet és a sütő közepes fokozatán két óráig sütjük. Ezután felemeljük a hőmérsékletet 200 C–ra és a libát megkenegetjük mézzel. 60 perc után újra bekenjük mézzel és még egy óráig sütjük. Közben saját levével is locsolgatjuk és pirosra sütjük. A fölösleges zsiradékot leöntjük, a pecsenyelevet átpasszírozzuk és tálaláskor a felbontott liba alá öntjük. Pezsgős káposztával a legfinomabb.
Mézes részeges körtével Elkészítési idő: 2 óra Hozzávalók: (4 személyre) 60 dkg marha felsál, 4 körte, 15 dkg vöröshagyma, 1 citrom, 1 liter világos sör, 2 evőkanál méz, 6 dkg liszt, 1 dl olaj, 1 babérlevél, 5 dkg vaj, csípős pirospaprika őrlemény, 1 csokor zöldpetrezselyem, só, őrölt bors A marhahúst megmossuk, lehártyázzuk, majd négy szeletre vágjuk. A lisztet összekeverjük a csípős paprikával és a borssal. Beleforgatjuk a hússzeleteket, majd forró olajon mindkét oldalukat megpirítjuk. Az üvegesre párolt vöröshagymát a hús tetejére szórjuk, ráöntjük a sört és a mézet. Megszórjuk a felaprított petrezselyem-zölddel és lassú tűzön egy órán átfőzzük. A körtéket meghámozzuk, négybe vágjuk, magházukat kivágjuk és néhány percre forró vízbe tesszük, melybe előzőleg szűrt citromlevet csavarunk. A körtéket szűrőkanállal kiszedjük, a húsra helyezzük és negyed óráig együtt pároljuk. Tálaláskor a hús mellé tesszük a körtéket. A visszamaradt mártást a vajjal kiforraljuk és a húsra öntjük. Köretnek sós burgonyát adunk hozzá.
Mézes sertésbordák Elkészítési idő: 50 perc Hozzávalók: (4 személyre) 60 dkg sertéskaraj, 2 dl pikáns ketchup, 6 evőkanál méz, egy nagy citrom, só, olaj A sertéskarajt megmossuk, lecsöpögtetjük, majd négy egyenlő szeletre vágjuk. Szárazra töröljük, kissé megsózzuk és felhasználásig letakarjuk. A pikáns ketchupot összekeverjük a mézzel. Egy kis tepsit vékonyan kiolajozunk és egymás mellé helyezzük a bordákat. Ráöntjük a mézes ketchupot és meglocsoljuk fél citrom kifacsart levével. A tepsit alufóliával befedjük és közepesen előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük. A bordákat tálcára tesszük és vékonyan szelt citromkarikákkal díszítjük. Tésztakörettel és száraz fehérborral tálaljuk.
Mézes tarjaszeletek Elkészítési idő: 60 perc Hozzávalók: 1 kg kicsontozott sertéstarja, kb. 1 kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 csapott kiskanál morzsolt kakukkfű, 1 nagy vöröshagyma, 5 evőkanál vörösborecet, 1, 5 dl méz A húst ujjnyi vastagon fölszeleteljük, kiverjük, inas részeit, széleit bevagdossuk. Ezután sóval, borssal bedörzsöljük és tepsiben egymás mellé fektetjük. A kakukkfüvet rámorzsoljuk, a karikára vágott és gyűrűire szedett hagymát rárakosgatjuk. Egy kevés vizet öntünk alá, majd előmelegített sütőben közepes lánggal (180 C, légkeveréses sütőben 165 C) kb. 20 perc alatt elősütjük. A borecetet és a mézet összekeverjük. A hússzeletek mindkét oldalát jól bekenjük vele, a tepsibe visszatesszük, és a sütés erősségét egy kicsit emelve kb. 10 perc alatt készre sütjük. Készülhet úgy is, hogy az elősütött, majd mézes ecsettel kenegetett húst grillrácsra fektetjük, és grillsütőben sütjük készre. Paradicsomsaláta és fóliába sütött krumpli illik hozzá köretnek.
Mézes gyömbéres csirkecombok Elkészítési idő: 60 perc Hozzávalók: 4 nagy csirkecomb, 4 evőkanál olaj, 1 közepes vöröshagyma, kisujjnyi darab friss gyömbér, 4-4 evőkanál virágméz, fehérbor és nem túl sós szójamártás, só őrölt fekete bors, 1 kiskanál étkezési keményítő vagy liszt A csirkecombokat a forgónál kettévágjuk. Az olajat lábasban megforrósítjuk, és a csirkecombokat elősütjük benne. Szűrőlapáttal kiemeljük. A hagymát és a gyömbért megtisztítjuk, az előbbit félkarikára, míg az utóbbit apró csíkokra metéljük. Együtt a hús sütésénél visszamaradó olajba szórjuk, kevergetve megfuttatjuk, majd a húst újra rárakjuk. A mézzel, a borral és a szójamártással ízesítjük, kissé megsózzuk, megborsozzuk. Annyi vizet öntünk alá, hogy a csirkecombokat majdnem ellepje. Lefedve, kis lángon kb. 45 perc alatt puhára pároljuk. Ha kész, a levét a kevés vízzel simára kevert keményítővel sűrítjük. Párolt rizs illik köretnek hozzá
Mézes-almás sertéskaraj Elkészítési idő: 60 perc Hozzávalók: (4 személyre) 60 dkg sertéskaraj, olaj, 4 evőkanál méz, 2 piros alma, 3 dkg vaj, őrölt bors, só A sertéskarajt négy egyenlő szeletre vágjuk és kissé kiklopfoljuk. Enyhén megsózzuk és megborsozzuk. Forró olajban a húsokat elősütjük. Az almákat megmossuk, meghámozzuk, magházukat kivágjuk és fél centis karikákra szeljük. A vajban megpároljuk az almakarikákat. A húsokat kiolajozott tepsibe tesszük, mindegyik szeletre néhány almakarikát fektetünk és lefedjük alufóliával. Közép-meleg sütőben fél órán át sütjük, majd kivesszük, meglocsoljuk a mézzel és további 15 percig sütjük. Párolt rizzsel tálaljuk.
Mézes-citromos csirke Elkészítési idő: 70 perc Hozzávalók: 8 csirkecomb, só, 12 dkg margarin, 4 evőkanál méz, 1 citrom leve A húst megsózzuk és margarinnal enyhén kikent tűzálló tálba fektetjük. Alufóliával letakarjuk, majd sütőben, közepes lángon félig megsütjük. közben a maradék margarint egy kis lábasban felolvasztjuk, a mézet belecsorgatjuk, citromlével ízesítjük, és 1-2 percig forraljuk. Végül a húsra öntjük, és a sütőbe visszatoljuk. A mézes-citromos levével többször meglocsolva, fólia nélkül pirosra sütjük. Burgonyapüré és savanyúság illik hozzá.
Mézes-fűszeres malacoldalas Elkészítési idő: 145 perc Hozzávalók: 1, 4 kg malacoldalas, só 3-3 evőkanál méz, szójamártás és narancslé, 2 evőkanál ketchup, 1, 5-1, 5 evőkanál vörösborecet és fehérbor, 4 gerezd áttört fokhagyma, fél kiskanál porrá tört mustármag, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors Az oldalast a csontok mentén 4 részre vágjuk, majd enyhén sós vízben kb. 1 óra alatt szinte teljesen puhára főzzük. Ezután lecsöpögtetjük és bőrös oldalát átlósan, kisujjnyi közönként bevagdossuk. A mézet a fűszerekkel és az ízesítőkkel jól összekeverjük, majd alaposan a húsba dörzsöljük úgy, hogy a bőrös oldalára is jusson belőle. Forró sütőben vagy grillsütőben kb. 35 perc alatt ropogós pirosra sütjük. Sült burgonyával és egy nagy adag zöldsalátával tálaljuk. Malacoldalas helyett bőrös karajt, combot vagy lapockát is süthetünk ezzel a mézes fűszeres páccal.
Mézes-mustáros csirke Hozzávalók: (4 személyre) 1 db 1,2 kg-os csirke, 30 dkg fejes káposzta, 25 dkg sárgarépa, 1 kis fej vöröshagyma, 1,5 dl tejföl, 5 evőkanál majonéz, 1 evőkanál ecet, 2 evőkanál méz, 2 evőkanál mustár, 2 evőkanál cukor, fél csokor petrezselyem-zöld, 2 evőkanál vaj, só, bors Az egész csirkét szárazra töröljük, sózzuk, borsozzuk majd vízzel kiöblített tepsiben, vajon 4o percig sütjük. Közben a salátához legyaluljuk a káposztát, durvára reszeljük a sárgarépát és felkockázzuk a vöröshagymát. A tejfölt simára keverjük a majonézzel majd hozzáadjuk az ecetet, cukrot, sót és borsot. A zöldségeket összekeverjük, leöntjük a szósszal és legalább fél órára hűtőszekrénybe tesszük. Az apróra vágott petrezselymet összekeverjük a mustárral, a mézzel és bekenjük vele a csaknem kész csirkét, melyet még 15 percig sütünk.
Mézes-narancsos sertéskaraj I. Hozzávalók: (4 személyre) 8 szelet sertéskaraj, 2-3 narancs, 10 dkg vaj, egy kis csokor petrezselyem zöld, kispohárnyi méz, kevés só A finomra vágott petrezselymet összekeverjük kevés reszelt narancshéjjal, 1 evőkanál mézzel és fél narancs levével, majd összedolgozzuk 5 dkg simára kevert vajjal. Ízlés szerint sózzuk. A hússzeletek mindkét oldalát bekenjük mézzel vajjal és a petrezselymes péppel. Előmelegített sütőben vagy grillben közepes hőmérsékleten 8-10 percig sütjük, majd megfordítjuk és a másik oldalát 4-6 percig pirítjuk. A megmaradt vajat felhevítjük, belekeverünk egy kiskanál mézet és néhány pillanatra beleforgatjuk a kimagozott, karikára vágott narancsszeleteket, melyeket a húshoz kínálunk.
Mézes-narancsos sertéskaraj II. Elkészítési idő: 35 perc Hozzávalók: 1 kis csokor petrezselyem, 3 közepes narancs, 4 evőkanál virágméz, 10 dkg vaj, 4 szelet, egyenként kb. 15 dkg-os sertéskaraj, kb. 1 csapott kiskanál só A körethez Riceland gyorsrizs A petrezselymet finomra vágjuk, majd az egyik narancs kifacsart levével és reszelt héjával, meg a fele mézzel összekeverjük. Ezután 5 dkg habosra kevert vajjal összedolgozzuk. A hússzeleteket kissé kiverjük, majd miután a széleit beirdaltuk kissé besózzuk. A mézes keverékkel mindkét oldalukat bekenjük, és tepsibe rakjuk. Forró sütőben vagy grillsütőben kb. 15 percig sütjük. Félidőben a pecsenyét megfordítjuk. Amíg sül, a narancsokat meghámozzuk úgy, hogy vékony fehér bundájuk se maradjon rajtuk, majd karikákra vágjuk, és tepsibe rakjuk. A maradék vajat serpenyőben fölolvasztjuk, a mézet meglangyosítjuk benne, majd a narancsra locsoljuk és a sütőbe, a hús mellé tolva megforrósítjuk. Tálaláskor a mézes narancsot a hússzeletekre halmozzuk. Párolt rizs illik köretnek hozzá.
Mézmártás húsokhoz Elkészítési idő: 20 perc Hozzávalók: (4 személyre) 5 dkg paradicsompüré, 2 evőkanál méz, 2 újhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál borecet, só A paradicsompürét felöntjük 1 dl vízzel, majd hozzáadjuk a pépesített fokhagymát és vékonyan fölszeletelt újhagymát. Megsózzuk, meglocsoljuk a borecettel, jól összekeverjük, majd lassú tűznél kiforraljuk, hogy az ízek összeérjenek. Főtt vagy párolt marhahúsokhoz, illetve sült csirke, bárány mellé kínáljuk. Melegen, vagy hidegen egyaránt fogyasztható. Hűtőben két- három napig tárolható.
Mézzel-tejjel sült csirke Elkészítési idő: 120 perc Hozzávalók: (4 személyre) 1 kg grillcsirke, 3 dl tej, 1 dl méz, 20 dkg csiperkegomba, csemegepaprika, 5 dkg liszt, só őrölt bors A csirkét megtisztítjuk, kettévágjuk, majd feldaraboljuk. A darabokat sózzuk, borsozzuk, megszórjuk paprikával, lisztbe forgatjuk, és kivajazott tepsibe helyezzük. Középmeleg sütőbe tesszük és fél óra alatt pirosra sütjük. A mézet felöntjük a tejjel, csomómentesre keverjük, majd a sütőből kivett csirkére locsoljuk. Visszatesszük a sütőbe és takaréklángon 40 perc alatt készre pároljuk. A gombát megtisztítjuk, vékony cikkekre szeljük, a csirkére szórjuk majd további 10 percet sütjük. A sütőből kivéve tálra helyezzük, hasábburgonyával körítjük, és félszáraz fehérborral kínáljuk.
Pácolt marhafelsál Elkészítési idő: 2 óra és 8 óra pácolás Hozzávalók: (4 személyre) 50 dkg marhafelsál, 4 evőkanál méz, 0,5 dl borecet, 1 gerezd fokhagyma, 10 dkg zöldhagyma, olaj, só Elkészítjük a páclevet a mézet és az ecetet összekeverjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a vékonyan felkarikázott zöldhagymát, jól összekeverjük és állni hagyjuk. A marhafelsált megmossuk, lehártyázzuk és jól lecsepegtetjük. Tetejét néhány helyen vékonyan bevágjuk, majd kis edénybe tesszük. Ráöntjük a páclevet és hűtőbe téve 8 órán át pácoljuk. A hűtőből kivéve a páclében hagyva megfőzzük. Ha megfőtt, a húst lecsöpögtetjük. Forró olajban minden oldalát 6 percen át sütjük. Fölszeletelve, burgonyapürével tálaljuk.
Pácolt sertéssült mézzel Elkészítési idő: 90 perc és 1 nap érlelés Hozzávalók: (4 személyre) 60 dkg sertéscomb, 2 gerezd fokhagyma, 2 dl olaj, 5 dkg őrölt mustármag, 1 dl méz A fokhagymát pépesítjük, megszórjuk az őrölt mustármaggal, meglocsoljuk a mézzel és az olajjal, majd az egészet jól összekeverjük. A húst megmossuk lecsöpögtetjük és alaposan bekenjük a fűszeres olajjal. Kisebb edénybe tesszük, ráöntjük a maradék olajat és hűtőszekrényben 24 órán át érleljük. Érlelés után tepsibe tesszük és közép-meleg sütőben másfél óra alatt készre sütjük. Közben a vízzel kissé felhígított páclével locsolgatjuk. Melegen fölszeleteljük, tálra rendezzük és köretként hasábburgonyát adunk hozzá.
Pácolt, grillezett csirkemell Hozzávalók: (4 személyre) 4 csirkemell, 10 szelet bacon szalonna, 8 szilva, 2 fürt nagy szemű szőlő, 1 evőkanál citromlé A páchoz 5 evőkanál méz, 1 narancs reszelt héja és leve, 5 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál Worcester-mártás, 2 kávéskanál curry-por, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 1 kávéskanál zúzott koriandermag, só A pác hozzávalóit összekeverjük. A lebőrözött, kicsontozott csirkemelleket három centis kockákra vágjuk, belekeverjük a páclébe és lefedve fél napig hűtőszekrényben érleljük. A szalonnaszeletekből tekercseket készítünk. A csirkemell kockákat, a szalonnatekercseket és a gyümölcsöket váltakozva nyársra fűzzük. Bőségesen megkenjük a maradék páccal és grillsütőben – nyáron faszénparázs felett- állandóan forgatva 15 percig sütjük.
Pikáns borjúnyelv Elkészítési idő: 80 perc Hozzávalók: (4 személyre) 2 közepes borjúnyelv kb. 90 dkg, 6db szegfűszeg, só, vaj, 1 dl 5%-os fehérborecet, 1 dl méz, 15 dkg mazsola, 3 fahéj, 1 evőkanál étkezési keményítő A borjúnyelvet forró vízbe főni tesszük, majd bőrét lehúzzuk. A nyelvet lábasba tesszük és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Hozzáadjuk a mézet, a borecetet, a szegfűszeget, a mazsolát, a fahéjat, sózzuk, borsozzuk és kis lángon puhára főzzük. Ha szükséges vízzel pótoljuk az elpárolgó főzőlevet. A megfőtt nyelvet felszeleteljük, és tálra rendezzük. Az étkezési keményítőt kevés vízzel csomómentesre keverjük és besűrítjük vele a megmaradt főzőlevet. Még forrón a nyelvszeletekre öntjük és burgonyapürével körítjük.
Pikáns mézes csirke Elkészítési idő: 60 perc Hozzávalók: 4 személyre 1 konyhakész csirke, 4 evőkanál olaj, 3 rozmaring ágacska, só bors, A pácléhez 3 evőkanál mustár, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál méz, csipetnyi őrölt rozmaring, késhegynyi cayanne bors A csirkét kettévágjuk a gerince mentén konyhai ollóval, majd szétterítjük, és kissé kiveregetjük, hogy le tudjuk fektetni szétnyitva. Sózzuk, borsozzuk és pihentetjük, amíg elkészül a páclé. A pácléhez összekeverjük a mustárt az olajjal, a porított rozmaringgal, a mézzel, a cayenne borssal és bekenjük vele a csirke mindkét oldalát. Felhevített olajon elősütjük a húst, majd tepsibe rakjuk, mellétesszük a rozmaring ágacskákat és magas fokozaton 25 percig sütjük a sütőben. Közben locsolgatjuk az elősütésből származó olajjal, és félidőben megfordítjuk. Újra megkenegetjük a páclével, és pirosra sütjük. A sütésnél vigyázni kell, nehogy a kéreg a húsra égjen, mert élvezhetetlenné válik. Ezért a hőmérsékletet lejjebb vesszük, végül a sütés befejeztével pihenni hagyjuk a csirkét kinyitott sütőajtónál 10 percig.
Pikáns mézes vagdalt Elkészítési idő: 2 óra Hozzávalók: (4 személyre) 30 dkg füstölt sonka, 1 zsemle, 30 dkg sertéslapocka, 1 tojás, 1 dl tej, 10 dkg vöröshagyma, só őrölt bors, a mártáshoz 0,5 dl fehér borecet, 3 dkg őrölt mustármag A füstölt sonkát és a sertéshúst nagyobb kockákra vágjuk és ledaráljuk. A zsömléket beáztatjuk, kinyomkodjuk. A finomra aprított vöröshagymával a darált húshoz adjuk. Beleütjük a tojást, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk a tejjel és jól összedolgozzuk. Fél órán át pihentetjük, hogy az ízek jól összeérjenek. A masszából pogácsákat formázunk és serpenyőben felforrósított olajon megsütjük. Egy lábosban összekeverjük a cukrot, a mézet és az őrölt mustármagot. Lassú tűzön addig főzzük míg a cukor elolvad, de még nem karamelizálódik. A fasírtokat tepsibe tesszük, kevés mártást öntünk rá és 10 percig közép-meleg sütőbe tesszük. Üvegtálra szedjük, meglocsoljuk a maradék mártással és burgonyafánkkal tálaljuk.
Szőlővel-körtével töltött mézes csirkecomb Elkészítési idő: 90 perc Hozzávalók: 4 nagy csirkecomb, 1 kiskanál só, 1 citrom leve, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 2 körte, 30 dkg mag nélküli szőlő, 8 dkg füstölt szalonna, 2-2 evőkanál mustár és méz, fél csokor petrezselyem A körethez 0, 5 dl édes vörösbor, 2 körte, 40 dkg mag nélküli szőlő, 60 dkg burgonyából főzött, tejszínnel dúsított burgonyapüré A csirkecombok bőrét ujjal alányúlva fellazítjuk, hogy tölteni lehessen. A sót a citromlé felével meg a borssal összekeverjük és a húst alaposan bedörzsöljük vele. Félretéve 1 órán át érleljük. A körtét meghámozzuk, 1 centis kockákra vágjuk, a maradék citromlével meglocsoljuk, nehogy megbarnuljon. A szőlőt megmossuk, leszemezzük, a körtével és az apró kockákra vágott szalonnával összekeverjük. A csirke bőre alá töltjük, hústűvel vagy fogvájóval összetűzzük. Tepsibe rakjuk, egy kevés vizet öntünk alá, és alufóliával letakarva, előmelegített sütőben közepes lánggal (180 C, légkeveréses sütőben 165 C) kb. 50 perc alatt puhára sütjük –pároljuk. A mustárt a mézzel és a finomra vágott petrezselyemmel összekeverjük, a puha csirkecombokat ezzel megkenjük, majd kb. 10-15 percre visszatoljuk a sütőbe, hogy szép piros szint kapjon. Amikor kész, levét lábasba szűrjük, ha túl piros lenne, a nagyját szalvétával leszedjük róla. A borral ízesítjük. A körtét meghámozzuk, vékony gerezdekre vágjuk – közben magházát kimetsszük – a boros lébe szűrjük a szőlővel együtt és fölforraljuk. Tálaláskor a töltött csirkecombokat a boros gyümölccsel és burgonyapürével körítjük.
Tarkababos mézes Elkészítési idő: 50 perc Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez 20 dkg vöröshagyma, 1 közepes zöldpaprika, 2 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 1 dl olaj, 2 dl ketchup, 2 dl méz, csipetnyi só, 80 dkg tarkabab, 4 szelet marhasült A hagymát finom kockákra, a kicsumázott zöldpaprikát vékony szeletekre vágjuk. Serpenyőben olajat forrósítunk, beleszórjuk a hagymát és a paprikát, a pépesített fokhagymát, majd az egészet lepirítjuk. Beletesszük az előző nap megfőzött tarkababot, a babérlevelet, a ketchupot és a mézet, majd fedő nélkül 45 percet pároljuk. Gyakran kavargatjuk és az elfőtt levet kevés vízzel pótoljuk. Tálaláskor a felszeletelt marhasült mellé tesszük a tányérra.
|








